← Összes hír

Boldoggá avatás Szombathelyen

Május 1-jén, kedden, Szombathelyen boldoggá avatták Brenner János katolikus papot, akit 1957. december 15-én éjjel elcsaltak a rábakethelyi plébániáról. Egy fiatalember, a volt ministránsa kopogtatott be hozzá azzal, hogy nagybátyjának kellene feladni az utolsó kenetet. Útközben többször is megtámadták, végül annak a zsidai háznak a közelében, ahová igyekezett, több mint harminc késszúrással állatias kegyetlenséggel megölték. Meggyilkolásával az akkori kommunista rendszer a papokat akarta megfélemlíteni, tevékenységüket, egyházi szolgálatukat a templomok falai közé rekeszteni. Földi maradványai jelenleg a szombathelyi székesegyházban a Szent Kvirin-oltáron vannak elhelyezve. Életéről A jó pásztor címmel dráma és több dokumentumfilm is készült.

Közel húszezer ember részvételével tartott latin nyelvű boldoggá avatási szentmise elején Angelo Amato bíboros, az Apostoli Szentszék szentté avatási ügyek kongregációjának prefektusa felolvasta Ferenc pápa levelét, amelyben az egyházfő engedélyezte Brenner János boldoggá avatását. A szertartás részeként Brenner János ereklyéit egy szentségtartóban az oltár mellé Brenner József nagyprépost, a boldoggá avatott Brenner János öccse helyezte el. A boldoggá avatási szertartást követő szentmisén a szentbeszédet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mondta. A szentmisét követően Iváncsits Tamás: A jó pásztor című zenés-drámájának színpadi bemutatóját tekinthették meg a hívek. A boldoggá avatáson Szlovákiából is számos autóbusszal vettek részt a hívők akik között nem hiányozhattak a szenci és a környékbeli hívők, akik káplánunk, Bošňák András szervezésében és lelki vezetésével vettek részt ezen az eseményen.

A szertartáson részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is.

Duray Rezső

Képgaléria…

Ez is érdekelheti

  • Események

    Ima háromnapja

    Édesanyák az „Édesanyák imái” közösségéből szeretettel hívják és várják a kedves híveket ima háromnapra, mely össze lesz kapcsolva szentségimádással. Az ima háromnap pénteken január…

    Tovább

  • Események

    Háromkirály ház megáldása

    Aki igényt tart rá, hogy Vízkeresztkor megszenteljük a házát, jelentkezzen interneten keresztül, telefonon vagy személyesen a sekrestyében vagy a plébánián.

    Tovább

  • Események

    Bérmálkozás 2026

    2026. április 18-án, szombaton, ünnepélyes szentmise keretén belül, melyet Haľko Jószef püspök atya celebrált,16 fiatal és 2 felnőtt részesült a bérmálás szentségében. Képek ezen…

    Tovább