← Összes hír

Írjunk (fa)levelet a koronavírusos betegeknek!

A beteg ember nagyon vágyik a kapcsolódásra. Vágyja orvosa biztató tekintetét, megnyugtató hangját, egyértelmű szavait, a gyógyító érintését, de a lelki támogatásra is szüksége van. Egy átlagos hétköznapi beteg, főleg ha lelkigondozók által látogatott helyen van, nem is szenved ebben hiányt.

Igaz ez a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban kezelt betegekre is. De mi van azokkal, akiket koronavírus-fertőzéssel kezelnek?

A Covid-osztályon kezelt betegek ezekből a kapcsolódási csatornákból nem sokat élveznek a kórházban. Maszkban, kesztyűben, védőruhában vannak kiszolgálva, ami eléggé nehezíti a gyógyítási lehetőségeket. Emiatt ezek a betegek hátrányos helyzetben vannak a gyógyulási időtartamot illetően.

Lelkigondozóként minden beteghez küldetésünk van. Szeretnénk is, akihez csak tudunk eljutni, hogy legalább néhány aprósággal megörvendeztethessük őket. Nehezen éltük meg, hogy ezek a betegek egyre többen vannak, a technika viszont még nem tart ott a kórházakban, hogy egy videohívással mosolyt és lelki üzenetet tudjunk eljuttatni nekik. Szerettük volna, ha tudnak arról, hogy imádkozunk értük, velük vagyunk lélekben! Imában kértük a Jóistent, hogy segítse őket nélkülünk is!

Az őszi erdőt járva a színkavalkádban egyszer csak világossá vált, mi lehet az új üzenési, levélírási forma: falevélen küldünk nekik bátorítást, mosolyt és egy kis szeretetet. Mivel a mostani világ egyre jobban hasonlít az archaikus időszakra, emiatt nem is volt bonyolult a régi levelezési formát feleleveníteni. A kórházi vezetőség és a dolgozók közreműködésével sikerült is eljuttattunk minden covidos betegnek egy színes falevelet, néhány kedves sorral. Örültek neki, mosolyogtak, hálálkodtak. Reményeink szerint minél hamarabb az otthonaik ablakából látják már a szép őszi levélhullást.

Fogjunk össze sokan és segítsünk minden Covid-osztályon fekvő betegnek legalább egy színes falevéllel, ha a kórházi vezetőség is engedélyezi, hogy az őszi elmúlásból a fény felé fordulva az árnyék mögéjük kerülhessen!

forrás: magyarkurir.hu

Ez is érdekelheti

  • Információk

    Kilenced szent József tiszteletére

    Szent Józsefnek, Jézus nevelőatyjának tiszteletére az év bármely idején végezhetünk kilnec napi ájtatosságot. A kilencedet a következőképp végezzük: Megkezdéskor mondjuk el a „Bevezető imát”.…

    Tovább

  • Információk

    katekézis a szentmiséről – átváltoztatás

    Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenség Ura, Istene. Dicsőséged betölti a mennyet és a földet. Hozsanna a magasságban. Áldott, aki jön az Úr…

    Tovább

  • Információk

    Katekézis a szentmiséről – 2.rész

    Folytatjuk elmélkedésünket a szentmiséről. A mai részben az egyes részeket fogjuk megnézni általánosan, a későbbiekben pedig részletesen is fogunk velük foglalkozni. A szentmisében Krisztus…

    Tovább