Rímskokatolícka Cirkev, farnosť sv. Mikuláša

Fiataljaink táboroztak

Cserkésztanyázás Vajkán

Szenci plébániával közösen, 2018. augusztus 18. és 22. között Vajkán, 5 napos magyar cserkésztábort/tanyázást szervezett a 24. számú Szent László cserkészcsapat szenci raja.

Hosszú idő után újra táborba vonultak a szenci és a környékbeli magyar ajkú gyerekek, fiatalok, cserkészek, cserkészvárományosok/cserkészutánpótlás kis csoportja. Cserkész és keresztény szellemben, kellő fegyelemmel, de azért odavaló/illő szórakozással teltek el a táborlakók napjai.

A Kánaánban született Józsefnek, Jákob fiának és családjának, életét átívelő keretprogramok (pl. az esti tábortüzeknél) és foglalkozások váltották egymást a tudást, erőnlétet és ügyességet követelő játékokkal.

Kiválóra sikeredett a meghívott szülőkkel és családtagokkal közösen lebonyolított hagyományos magyar labdajáték a „méta“ illetve egy „rögtönzött“ fáraó által meghirdetett „egyiptomi lakoma“.

Sikeresen „megúszták” a holt-Duna ágak vizein való csónakázást is, de nem úgy, mint a vajkai tóban történő fürdőzést és a „kötelező csónakborulást”!

Nem maradhatott el az éjjeli számháború a helyi futballpályán (csak a neve az), ahol vagy a kapufa vagy a fű (és természetesen a sötétség) próbálta elrejteni a számokat.

Cserkésztábor/tanya utolsó estéjén, a cserkész eskü/fogadalom letétele után, újabb ifjú és „nem ifjú” cserkészekkel bővülhetett az idén 5-ik évét ünneplő szenci cserkészraj.

Külön említést érdemel, hogy a vasárnapi szentmisét követően, ahol a táborozó cserkészek zenei aláfestéssel is növelték annak lelki légkörét, az államalapító Szent István király emlékünnepe alkalmából, augusztus 20-án hétfőn, Bošňák András káplán szolgáltatásával, külön misét is tartottak a helyi templomban.

A cserkésztábor záróeseménye, a hazaérkezést követően, szenci templomban megtartott szentmise volt.

Testi, lelki és szellemi képességeket fejlesztő, valamint felelősséget, önállóságot, önbizalmat erősítő és nem utolsó sorban baráti és közösséget formáló tapasztalatokkal hagyhatták el a cserkésztábor/tanya kapuját a résztvevők, remélve, hogy egy állandó és hagyományos eseménnyé fog válni a Szenc és környéke magyarsága között.

Köszönet a szervezőknek – cserkészvezetőknek és minden támogatónak!

Külön köszönettel tartozunk Herics Hideghéty Mónikának, aki immár 5. éve foglalkozik cserkészeinkkel, így is neveli a következő magyar nemzedéket, aki jövő záloga. Ugyancsak köszönet a többi vezetőnek is, akik fáradtságot nem ismerve teljesítettek nemcsak a tábor ideje alatt, hanem az évközben is saját idejüket „pazarolják” az ifjú nemzedék nemesítésére.

Reméljük, mindenkinek tetszett ez a közösen eltöltött 5 nap, illetve, hogy jövőre majd nem csak a most táborozók fognak részt venni, hanem mindegyikük hoz magával még valakit, így osztozva az örömön, amelyet megéltek. Szeretnénk bátorítani a gyermekeket és egyben a szülőket is, ha tehetik, támogassák a szenci cserkészeket mint jelenlétükkel, mint további segítségükkel, hogy ez a közösség megállás nélkül növekedjen.

 

Rímskokatolícka farnosť sv. Mikuláša v Senci © 2012-2023 Všetky práva vyhradené.

Created by JuVi, titulné foto Gabriel Szakál