Rímskokatolícka Cirkev, farnosť sv. Mikuláša

Foglalkozás óvodás korú gyermekekkel

Kedves szülők!

 

A gyermek az Isten ajándéka, olvashatjuk a Szentírásban. De ennek átélését akkor tapasztaljuk meg igazán, amikor a gyermek megszületik, s méginkább a nevelés során. Kétségtelenül nehéz a gyermek nevelése, sok kihívással jár, ezt mindenki tudatosítja, aki foglalkozik a gyermekekkel. A hit átadása még nehezebb feladat, mert nem kézzel tapintható dologról van szó, hanem lelkünk rejtekéről. A gyermekek mégis – ahogy tapasztaljuk – sokkal inkább fogékonyak az ilyen dolgokra, mint mi felnőttek, akik csak magunknak akarjuk megtartani Isten megtapasztalását. A kor kihívásaira ezért úgy akarunk válaszolni, hogy megpróbáljuk a gyermekeknek a maguk szintjén átadni a hitet – tudatosítva emellett, hogy a keresztségből fakadóan a szülő az első felelős a gyermek neveléséért. Olykor elkellhet mégis egy kis segítség. Ezen oknál fogva úgy döntöttünk, hogy külön szeretnénk foglalkozni az óvodáskorú gyermekekkel, – természetesen játékos szinten elmagyarázni a hit alapjait – hogy ők is megismerkedjenek Istennel, átélhessék azt az örömet, amelyet az evangélium hirdet. Ugyancsak fontos, hogy a hitet ne csak személyesen éljük meg, hanem közösségben, mert a közösségnek nagy az ereje. Különösen akkor, ha a kortársak együtt élik át.

 

Az első alkalmat 2018. október 13-án (szombat) 10:00 órai kezdettel szeretnénk megtartani a szenci pasztorációs központban. A gyermekekkel ez idő alatt 2 animátor fog foglalkozni, akik a plébániaközösség aktív tagjai. A foglalkozásokra a későbbiekben is szombatonként kerül majd sor. A szülőknek ez idő alatt nem szükséges jelen lenniük, egy kis pihenést szeretnénk biztosítani számukra – legalább egy órára – a kimerítő munkahét után. Ez alatt elmehetnek egy kávéra, teára... esetleg zavartalanul megoldhatják a heti bevásárlást is.

Reméljük, hogy a kedves szülőket megszólította ez a kezdeményezés, és bízunk benne, hogy szombatonként találkozhatunk majd gyermekeikkel, akikkel közösen szeretnénk felfedezni Isten szeretetét és a Vele való élet nagy kalandját.

 

Az örömteli találkozás reményében tisztelettel:

Bošňák András

szenci káplán

 

Rímskokatolícka farnosť sv. Mikuláša v Senci © 2012-2023 Všetky práva vyhradené.

Created by JuVi, titulné foto Gabriel Szakál