Rímskokatolícka Cirkev, farnosť sv. Mikuláša

Nagyböjti felkészülés

Hamvazószerdával elkezdődik a Nagyböjt. Ezalatt a 40 nap alatt, amely Nagycsütörtök az esti szentmiséig tart, fel akarunk készülni Krisztus szenvedésére, halálára és dicsőséges feltámadására is. Ahogy Krisztus is szenvedett, úgy mi is szeretnénk lemondani valamiről. Ez egy bizonyos szenvedés számunkra is, hisz nélkülöznünk kell valamit, ami edddig akár mindennapi szokás volt számunkra. Szükséges, hogy az ember ezt a lemondást ne magárt tegye, hogy bizonyítani tudjon, hanem Isten iránti szeretetből. Ne azt keressük, ami nekünk tenne jót, hanem amit valóban az Isten akar tőlünk. A böjtöt ne fogyókúrának éljük meg, hanem valódi lemondásnak az Istenért, és nem magam miatt. Így a fennmaradó "felesleget" nem spórolás céljából tartjuk meg a "rosszabb" időkre, hanem ezzel is adakozhatunk másoknak, akik jobban rászorulnak.  

A felkészülést végezhetjük családjainkban közösen, így még inkább közeledni tudunk egymáshoz. Az egyes korosztályoknak néhány tippet szeretnék ajánlani: 

itt több korosztálynak található sok feladat. 

 

Kötődik a tavalyi hasonló felhíváshoz, de frissítve van

 

Mindenkinek áldott nagyböjti felkészülést 

 

Rímskokatolícka farnosť sv. Mikuláša v Senci © 2012-2023 Všetky práva vyhradené.

Created by JuVi