Rímskokatolícka Cirkev, farnosť sv. Mikuláša

„Száz évvel ezelőtt az Úr meglátogatta az ő népét” – Ferenc pápa centenáriumi homíliája

Majdnem három hónapos szünet után Ferenc pápa ismét a Szent Péter bazilikában mutatott be szentmisét Szent II. János Pál pápa síroltára fölött, születésének centenáriuma alkalmából. A szent pápa mindenekelőtt az „Atyaisten irgalomban gazdag lényét” tette meg a keresztény hit kiindulópontjának, aki elküldte hozzánk saját egyszülött Fiát, mint az „ember egyedüli Megváltóját”

Reggel hét órakor kezdődött a lengyel pápa sírjánál az utolsó egyenesben közvetített reggeli szentmise, melyen a főcelebráns Ferenc pápával együtt misézett Angelo Comastri bíboros, a bazilika főpapja, a pápa vatikánvárosi helynöke , továbbá Konrad Krajewski bíboros, a pápa főalamizsnása, Piero Marini érsek, aki 18 éven át II. János Pál pápa főszertartásmestere volt, valamint Jan Romeo Pawłowski prelátus, az Államtitkárság harmadik tagozatának főosztályvezetője, aki a Szentszék diplomáciai személyzeti felelőse.

Nyissuk meg szívünket az ember egyetlen Megváltójának üdvözítő kegyelme előtt

Ferenc pápa a szentmise bevezető könyörgésében így imádkozott: „Irgalomban gazdag Istenünk, aki boldog II. János Pál pápát egész Egyházad vezetésére szólítottad, add meg nekünk, hogy tanításának erejéből merítve bizalommal nyissuk meg szívünket Krisztusnak, az ember egyetlen Megváltójának üdvözítő kegyelme előtt.”

Az Úr szereti a népet, az Úr meglátogatta a népét és pásztort küldött számára

Homíliájában Ferenc pápa arra emlékeztetett, hogy „az Úr szereti az ő népét”. Amikor Izrael népéhez ennek a szeretetnek a jegyében prófétát, az Isten emberét küldte el, akkor így szólt: „Az Úr meglátogatta az ő népét, mert ő szereti azt”. Ugyanezt mondta a nép is, amikor Jézust követte, látván az általa művelt csodás dolgokat: „Az Úr meglátogatta az ő népét”. Ma ugyanezt mondhatjuk: „Száz évvel ezelőtt az Úr meglátogatta az ő népét, elhívott egy embert, felkészítette arra, hogy püspök legyen és hogy vezesse az egyházat”. „Az Úr szereti a népet, az Úr meglátogatta a népét és pásztort küldött számára” - foglalta össze első gondolatát a pápa.   

A püspök esténként kérdezze meg magától: Hány órát imádkoztam ma?

A továbbiakban Ferenc pápa „a jó pásztor alakjának három vonását rajzolta meg, melyek jelen vannak Szent II. János Pálban”: „az imádság, a közelség a néphez és az igazság szeretete”. Szent II. János Pál pápa „az Isten embere volt, mert nagyon sokat imádkozott a rendkívül sok munkája ellenére, amivel az egyházat vezette”. „Ő nagyon jól tudta, hogy a püspök első feladata az imádság, ezt jól tudta és meg is csinálta”. „A püspök modellje az, aki imádkozik, ez az első feladata”. „Amikor püspök volt, ezt tanította nekünk. Amikor egy püspök este lelkiismeretvizsgálatot tart, meg kell kérdeznie magától: Hány órát imádkoztam ma? Az ima embere”.

Szent II. János Pál pápa a közelségnek adta a példáját

„A püspök második vonása a közelség”. „II. János Pál pápa nem volt a néptől eltávolodott ember, sőt a nép keresésére indult, és az egész világot körbejárta, hogy megkeresse és rátaláljon a népre, miközben közel került hozzá”. Ez a közelség az Isten egyik vonása a népével kapcsolatban. A pápa Isten szavára emlékeztetett, melyet Isten a népéhez intézett: „Nézd, melyik népnek vannak olyan istenei, melyek olyan közel vannak hozzád, mint én”. „Isten közelsége a népéhez Jézusban válik szorossá és erőssé. A néphez közeli pásztor, szemben a nem pásztorral, aki egyházi méltóság, aki egy adminisztrátor, talán jó, de nem pásztor. Tehát közelség a néphez. És Szent II. János Pál pápa ennek a közelségnek adta a példáját. Közelség a nagyokhoz, közelség a kicsikhez, a közeliekhez és a távoliakhoz, de mindig közel!”

Ránk hagyott adománya igazságos irgalmasság és irgalmas igazságosság   

 

„Harmadik vonás az igazságosság szeretete – hangsúlyozta a pápa. „De a teljes igazságosságé! Ő olyan ember volt, aki akarta az igazságosságot, a szociális igazságosságot, a népek igazságosságát, mely elűzi a háborúkat. Ezért Szent II. János Pál pápa az irgalmasság embere volt, mert az igazságosság és az irgalmasság együtt járnak, egymás nélkül nem léteznek. Az ember igazságosságáról és irgalmasságáról szólva gondoljunk arra, mennyi mindent tett Szent II. János Pál pápa azért, hogy megértsék az emberek Isten irgalmasságát. Gondoljunk csak arra, hogyan vitte előre a Szent Fausztina iránti tiszteletet, aminek liturgikus emlékezetét ma az egész egyházra kiterjesztették!”. „Ő megérezte, hogy Isten igazságosságának az arca ez az irgalmasság, az irgalmasság magatartása. És ezt az adományt hagyta ránk: igazságos irgalmasság és irgalmas igazságosság” – zárta homíliáját Ferenc pápa a Szent II. János Pál pápa születése centenáriumán tartott szentmise során.

Rímskokatolícka farnosť sv. Mikuláša v Senci © 2012-2023 Všetky práva vyhradené.

Created by JuVi, titulné foto Gabriel Szakál