Rímskokatolícka Cirkev, farnosť sv. Mikuláša

"Az Eucharisztia "az egész keresztény élet forrása és csúcsa". "Az összes szentség, mint minden más egyházi szolgálat és az apostoli tevékenység is, a szent Eucharisztiához tartozik és reá irányul. Az Eucharisztiában ugyanis benne van az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi Húsvétunk." (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1324)
A Legszentebb Oltáriszentséggel, annak ünneplésével és részesedésével kapcsolatos fontos információkat AZ EGYHÁZI TÖRVÉNYKÖNYV 897-944. kánonjaiban találhatunk - magyarul, szlovákul.
Az Eucharisztia is az ún. beavató (iniciációs) szentségek közé tartozik, amelyek a keresztényt teljesen bevezetik a keresztény életbe.
A gyermekek előkeszülődése az első szentáldozáshoz a szentes élethez a szülők feladata, akik a gyermeküket adták megkeresztelni. Az itteni plábánia segítségét nyújt ebben az előkészülődésben katechéziseken belül, hogy együtt ünepeljuk a szentmisét "szentmise gyerekek számára", amelyre minden pénteken kerül sor. Ezek a szentmisék azaz a gyerekmisék próbálnak gyerekeknek segíteni jobban megérteni és megszeretni valamint átélni az Egyházat.
Jelenleg a plébániánkon segítségünkre van a gyerekek fejlődésére az alapítvány ( eRko ). További információt megtalálhatnak a www.krestanko.sk.
A felnőttek felkészülése a első szentáldozáshoz részt kell veni a katechumenáton azaz a felnőttek felkészülése a keresztséghez.
További információ itt.
"Az egyház jóváhagyott szokása szerint minden misét bemutató vagy koncelebráló papnak szabad adományt elfogadnia azért, hogy a misét egy bizonyos szándékra ajánlja fel. Azok a krisztushívők, akik adományt adnak azért, hogy szándékukra misét ajánljanak fel, hozzájárulásukkal az egyház javát szolgálják, és ezzel az adományukkal részt vállalnak az egyház gondjából szolgálattevőinek és műveinek fenntartása terén." - AZ EGYHÁZI TÖRVÉNYKÖNYV 945-6. kánonja.
A misékért adott adományok adásának és elfogadásának szabályairól kapcsolatos fontos információkat AZ EGYHÁZI TÖRVÉNYKÖNYV 945-958. kánonjaiban találhatunk - magyarul, szlovákul.
A szentmise szándékokat lehet jelenteni (íratni) a hivatalos órákon belül a plébánia hivatalban. Jelenleg a 2026 év az első felére írjuk. A másik félévre csak akkor írjuk be most ha váratlanul valaki meghal vagy ha az első évforduló van. (Minden hívő saját maga szerint adja az adományt a szentmiséjért. A püspoki konferencia jelenlek 5 eurót ajál a szentmiséjért. A szentmise adományt odalehet adni a papnak aki azt a szentmisét végzi a szentmise előt vagy a szentmise után a sekrestyében).
Rímskokatolícka cirkev, farnosť Senec
Farské Námestie 4+421 2 4592 3377
Created by JuVi, titulné foto Gabriel Szakál